Már megint eltelt három nap, és beszámoló sehol… Erőt veszek magamon és leírom az eddigi legfurcsább, legextrémebb hétvégémet a HBSE-vel.

Péntek

Mivel szabadságon voltam, azt terveztem, hogy alszok kb. kilencig és pihenek. Ehhez képest már Móni 5:15-ös ébresztőjénél éreztem, hogy túl vagyok máris pörögve, nem fogok tudni visszaaludni.

Így aztán elmentem a Kaiser’s-be  reggel, friss péksüteményért, majd megreggeliztem, összepakoltam a motyómat. Néztem egy kicsit a tévét, aztán már alig vártam, hogy jöjjön az idő, amikor Roobi és Vera Jedi jönnek értem. Ez hivatalosan 11:45-re volt megbeszélve, azonban a Városkapunál félkor már ott lévő srácoknak nem tartott három percnél, hogy odaérjenek hozzám, így a telefonjuk után lázas öltözésbe kezdtem, és úgy döntöttem, szkippelem az utolsó ellenőrzést. Ennek mondjuk az lett a következménye, hogy a napszemüveg, a pézsé, a wc-papír és még néhány apróság sikeresen otthon maradt. Végülis nem volt belőle gond, megoldottuk, csak így alakult.

Roobiéknél már a társaság nagy része fogadott, szinte mindenki ott volt, kivéve a legközelebbről érkező Árpit és a mindig-pontos Évát. Bepakoltunk mindent az autóba, befutott Árpi is, majd látva, hogy még mindig várunk, visszaszaladt a Chinoinba a napszemüvegéért. Befutott Éva, aztán Árpit is kirángatták a munkahelyéről és már indultunk is. A terv szerint M3-Füzesabony-Eger-Szilvásvárad-Mályinka-Szentlélek útvonalon többé-kevésbé laza konvojban haladtunk.

Roobi vezérgépként nagy tempót diktált (legalábbis a többieknek), de a kamionok kerülgetéséhez és a tempós haladáshoz kellett ez a 130-140 közötti sebesség. Ezt végülis Laci és autója bírta, Éváék lemaradtak, Petiék pedig nem bírták a nagy tempót (Egerig kb 5 perc hátrányuk lett). Éva és utasai (Gaber és Szabi) a nagy beszélgetésben el is nézték a kihajtót, így Miskolcon vették észre, hogy valami nem stimmel. Ott viszont jól jött GabeR GPS-e, amellyel elég egyszerűen kijutottak a Lillafüred felé vezető útra. Így tehát mi a már jól ismert (minden Szilvásvárad Maratonra használt) útvonalon jutottunk el Szentlélekre, míg Éva a másik irányból.

Mályinka után egyébként egy kiadós hegyi szerpentin vezetett Szentlélekre, ahol jól lehetett gyakorolni a vezetéstechnikát.

Szentléleken a Turistapark tulajdonosa fogadott minket, beálltunk a parkolójába. Kipakoltunk, ő elmondta a tudnivalókat a házról, aztán felmálháztuk magunkat és elindultunk a kulcsosházhoz.

Az első szakaszon, még a nagy szikláknál rájöttünk, hogy nem is ittunk áldomást a megérkezésünkre, úgyhogy előhúztam a mélyhűtött Jägert a kezemben lévő kistáskából és keretes versszerkezetben ittunk áldomást a hétvégére.

Az út nagyon szigorúan vezetett lefelé gyakorlatilag végig,  Klareszt vitte lefelé a hátizsákjának a súlya, úgyhogy nagyon meglépett tőlünk, a kulcs meg nálam volt, a megfontoltan haladók utolsó harmadánál (na jó, most nem én voltam az utolsó), így aztán mire odaértem, már mindenki ott volt.

Gyorsan körbenéztük a házat. Az első két szobába Éva és Vera Jedi, illetve Laci Veronikával és Chiikoval költözött. Én a nappaliban aludtam, közel a kályhához, Árpival, Szabival és  Tivadarral.  A többiek felköltöztek a tetőtérbe, ahol bizony igen csúnya hideg volt - akkor még.

A nappaliban lévő kályhát viszonylag egyszerűen sikerült beröffenteni, a hozott darált papírral és a házban lévő fával pillanatok alatt elkezdett dübörögni a láng. A kályhának jó huzata volt,  úgyhogy maximumra csavartuk a lángot és elkezdtünk fűteni.

A meleg csak nagyon óvatosan terjedt szét a házban, néhány órányi masszív vacogás kezdődött. Megpróbáltunk a konyhai kályhába is tüzet csiholni, kevesebb sikerrel. A gond az volt, hogy a kályha belülről össze volt omolva, a rácsot, amelyen a tűznek égnie kellett volna, nem tartotta semmi, és a kéménynek sem volt igazán jó huzata. Másodikra sikerült úgy-ahogy begyújtani Szabinak.

A didergést kicsit kompenzálták a hölgyek, megpucolták a krumplit a másnapi paprikás-krumplihoz. Peti lett a vízfelelős, igény szerint hordta a félig-meddig befagyott forrásból a vizet. Raktuk a tüzet, a hőfok lassan (nagyon lassan) komfortossá vált az alsó szinten, úgyhogy mindenki odagyűlt.

A vacsora után elkezdtünk Activity-zni, teljesen józanon sikerült olyan vicceseket alakítani, hogy néha percekig fuldokoltunk a röhögéstől. A poénparádéban élen járt Vera Jedi, aki felejthetetlen pillanatokat szerzett az érszűkület elmutogatásával. Éjfélig szórták a poénokat, végül elcsendesedtek. Ekkor már én is aludtam egy kört, sajnos a kis ágyon a cucokkal kicsit rossz volt ergonómiai szempontból...

Szóval, végre elcsendesedtek, ekkor jött el az én időm. A telefonomon óránként állítva az ébresztést (szegény kis Motorola W220 nem tudott 12 ébresztést megjegyezni) keltem fel mindig, hogy a tűzre rakjak. Beállítottam a telefont és próbáltam aludni gyorsan. Egyszer csak arra ébredek, hogy fagyos szél borzolja az arcomat. Szerencsére eszembe jutott, hogy nem férek el az ágy emelete alatt, ezért nem csapódtam fel, de felugrottam valahogy és odaszaladtam becsukni. Aztán ültem az ágy szélén, mert nem értettem, hogy magától nyílt ki, vagy kiment rajta valaki... Nos, az utóbbi változat jött be, Éva gomolygott hamarosan visszafelé, mondtam neki néhány kedves szót a nyílászárókról, a barlanglakó ősökről, mire ő bevágódott a szobájába, én meg az ágyamba.

Innen eseménytelenül telt az éjszaka, leszámítva, hogy óránként felkeltem, raktam 3 fahasábot a tűzre, beállítottam az órát és aludtam tovább. Egy alkalommal megborultam, valószínüleg a két óra utáni ébresztőt aludtam át/nyomtam ki, mindenesetre a konyhai tűz sajnálatos módon kialudt, a nappaliban viszont gond nélkül feléledt. Szerencsénk volt azzal a kályhával, nagyon jó volt.

Szombat

Fél hatkor Roobi mászott le egészségügyi sétáját végezve, majd hatkor megraktam a tüzet, kitártam a szellőzőt és dübörgött a tűz, ahogy kellett. Végülis olyan fél nyolc körül tértem magamhoz, amikor már mindenki nekiállt fel-alá/ki-be járkálni; az az ágy nem arról szólt, hogy valaki túl sokáig aludjon.

Szabival beizzítottuk a kályhát a konyhában, majd következett a reggeliztetés. Rántotta - ahogy tetszik. Szabi adta a kezem alá az alapanyagokat, én pedig sütöttem a rántottát. Ki milyet kért, olyat kapott. GabeR lágyan sütöttjétől a jól átsütöttig mindenki megkapta, amit kért. A végén mi ettünk, a túrázók pedig elindultak kilenc óra után nem sokkal.

A ház előtti faleveleket frissen esett vékony hó borította, hogy mégiscsak legyen egy kis téli hangulat.

Ahogy a többiek elmentek, egyszercsak megjelent a tulaj, a vállán egy láncfűrésszel. Így aztán nem maradt más hátra, nekiálltunk fát darabolni. Felvágtunk egy jókora adagot, úgyhogy az ember elindult visszafelé, mi pedig nekiálltunk a fának. Amíg én daraboltam a fejszével, addig Szabi elment a forráshoz, szétszedte és újrarakta, úgyhogy legalább a csövön folyt ki a víz nagyobbik része, nem mellette. Addigra én vágtam egy rendes adag fát, elkezdtem behordani, ő meg hasította. Két és fél órán át vágtuk és hordtuk a fát, a végén őszintén szólva már meguntam és azért hagytuk abba.

Bent a házban begyújtottuk a kis kályhát nagy nehezen, utána kb másfél óráig szellőztettük a petróleumot, mert kicsit beszorult a szaga. Megebédeltünk, Szabi elmosogatta a reggeli romokat és hipp-hopp, két óra volt. Ekkor begyújtottuk a kinti tüzet, beáldozva a kiolvasatlan újságomat, Laci házipáleszét és némi petrót. A kinti tűzzel kapcsolatban voltak kétségeim, hiszen jóval alacsonyabb volt a hőmérséklet, és nehéz volt megtippelni, hogy mennyi fából lesz jó parázs két-három óra alatt. Így aztán lett egy komoly tüzünk, amely szépen leégett, mire jöttek a többiek. Volt ugyan egy pillanat, amikor ledőltünk mindketten egy kis ebéd utáni csendes pihenőre, aztán másfél óra múlva Szabi kiáltására ébredtem, miszerint "Elaludtunk, kialudt a tűz!". Persze felesleges volt az izgalom, mert a kályhában 3 perc múlva újra lobogtak a farönkök, a kinti tüzet pedig elég volt megigazítani, a vastag gerendák lassan égtek, megbízható parazsat gyártva.

Ahogy ott kint álltunk, egyszercsak nagy kurjongatást hallottunk a ház mögül, megjelent az előörs (Klaresz és Árpi), majd jött a főcsapás és az utóvéd is. Szinte pontosan fél ötre értek vissza, mi pedig - két látens piromán - büszkén mutattuk nekik a tüzet a ház mellett - lehetett kezdeni a főzést.

Gyors átöltözés után (egy patakon mentek végig hosszában, úgyhogy szükségük volt a váltócipőre) Klaresz nekiállt kint a főzésnek. A tűz okés volt. Éva megette kis saját vacsiját és dobott egy hátast az ágyba. Utána talán egyszer láttuk kísérteni az este folyamán, de az ajtót jól csukta, úgyhogy rendben volt. ;-)

Hirtelen be is sötétedett, egyszercsak három led-es lámpa fényét pillantottuk meg a fenti úton, megjött Ilona, Viktor és nomad. Hatalmas csomagjaikat kicsit furcsállva szemléltük, de végülis biztosan sok obejktívet hoztak, ebben maradtunk. A rétet megvilágította a tábortűz és az utolsó negyedben járó Hold, úgyhogy kint beszélgettünk a tűz körül. Fél hétre már készen volt a kaja, sőt a fotók tanulsága alapján egy körön már túl is voltunk. A bográcsot végül Vera Jedi kaparta ki, megettük mindet, de senki sem maradt éhen, sőt, volt aki kétszer is repetázott. Klaresz finomat főzött.

A tűz már nem adott elég meleget, úgyhogy lassanként behúzódtunk a házba, ahol kezdődhetett a második Activity-forduló, bár ebben megint csak nézőként vettem részt, Árpi sikertelenül mutogatta el a "bársonyszék" kifejezést, amiből konkrétan a "sony"-t nem tudta elmutogatni. Ezzel együtt emlékezetes marad ez az este is, valószínüleg Szabinak is, akinek egy minimális mennyiségű Jägermeister is megártott, vagy chiiko, akinek a gyomrából fordult vissza a Hubi...

Éjfél körül mindenesetre kicsit nehezen akart a társaság elcsendesedni, folyton ki-be járkáltak, öt percenként akart valamelyik nem-szomjas egyén a tűzre rakni fát, úgyhogy kicsit fel kellett emelnem a hangom és így sikerült mindenkinek megtalálnia az ágyát és elérnie a nyugalmi pulzust.

Chiikoval aztán megfordult a világ, ahogy letette a fejét, Laci és Veronika türelmesen tűrték, ahogy a "kölykük" magához szorította a lavórt és rákacsintott a nemrég látott Hubira... Némi szellőztetés és takarítás után ők is elcsendesedtek.

Ezután következett az én kis éjszakai játékom, óránkénti ébresztő, rakás a tűzre, órabeállítás, továbbalvás. Megint sikerült bealudnom egyszer, miután lenyomtam az ébresztőt, majdnem elaludt a tűz is, de a parázsról újraélesztettem.

Vasárnap

Reggel a hat órai ébresztő után meglátogattam a mellékhelyiséget és hosszabb tesztelésre, hát, nem voltam elájulva tőle. Egyrészt magas volt - még nekem is - aminek tükrében érdekes lehet, ahogy egy nálam alacsonyabb ember használja. Aztán amikor magamra csuktam az ajtót, sötét lett bent, nem volt rajta rés - nem ragaszkodtam volna a szív alakúhoz, de valami jól jött volna -, és ilyenkor ugye felmerül az a gyakorlatias kérdés, hogy sötétben honnan tudja az ember, hogy jól kitörölte-e?

Hát szóval, nehéz szülés volt, de túl kellett esni rajta, mert olyan voltam, mint egy eldugaszolt gejzír... Kár lett volna megvárni a kitörést... ;-)))

Reggeli ismét rántotta, nomaddal kezdtük, hogy ne legyen hús a serpenyőben, aztán jött Laciék hatalmas adag szalonnás-hagymás-kolbászos rántottája, majd sorban a többieké, vég nélkül. Kicsit küzdöttünk a tűzzel, de végülis rendben volt. Az utolsó adag a mindent-bele rántotta az enyém lett, nem is bírtam megenni, a végét Roobi tüntette el.

Némi ejtőzés után Klaresszel tartottunk egy határozatképtelen elnökségi ülést a konyhában, így aztán bánatunkban elmosogattunk. Ekkor már mindenki csomagolásba fogott, így én is többször ellenőriztem le létfontosságú holmijaimat, amiket nem szerettem volna otthagyni. Dél előtt néhány perccel már nagyrészt kipakoltunk a házból és rendet raktunk, összeálltunk néhány csoportképhez és elindultunk felfelé. Persze mondanom sem kell, hogy hamar elhagytak a többiek, Roobi jött mögöttem sokáig, beszélgettünk egy jót, aztán az egyik kanyarnál, ahol megvártak a többiek, lépést váltott, innentől Évával lépkedtünk felfelé.

Az autókhoz érve, hamar bepakoltunk, még megállapodtunk, hogy Bélapátfalván megnézzük az Apátsági templomot, és indultunk. Búcsút vettünk Szentlélektől. Lefelé menet a többiek mutatták nekem a dédesi vár helyét, ahol a túrán voltak, sőt, Mályinkán szembejött ugyanaz a néni, akitől eligazítást kértek előző nap.

Bélapátfalván felmentünk a templomhoz, metsző hideg szél fújt, úgyhogy gyorsan körbejártuk és indultunk is tovább. Mi még megálltunk Egerben egy benzinkútnál, némi süteményt és kólát ízlés szerint fogyasztva és utána meg sem álltunk hazáig.

Hazaérve vicces volt, mert az előszobában kimásztam a ruhámból, ami egyből a mosógépben landolt, utána másztam a kádba lesikálni magam és háromszori hajmosás után már tiszta lé folyt a fejemről is. A hátizsákból használat nélkül került elő a váltás fehérnemű/zokni/poló, úgyhogy mondhatni, hogy felesleges volt elvinni.

A hátizsák jól vizsgázott, a frissen vásárolt 40 literes Quechua hátizsák nagyon kényelmesnek bizonyult, a súly egyáltalán nem tűnt olyan nagynak. Szerintem még többször fogom használni túrázáshoz.

Jó kis túra volt, élveztem nagyon. A gyalogtúra rész kihagyása mindenképpen jó döntés volt, egyrészt meleg ház és főzésre kész tűz várta a csapatot, másrészt nem tartottam fel őket. A pénteki ruhában hazatérni vasárnap azonban pont elég volt az igénytelenségből, hosszabb távra másképp készülnék - ha nagyon muszáj lenne...

A fotók felkerültek a különböző honlapokra, Árpi egy -két -három - négy részben készítette el, VeraJedi és Tivadar is publikált végre, de Viktor és nomad fotói is megvannak. GabeR elkészítette a gyalogtúra-specifikus leírást a honlapra. Az én fotóim pedig a szokásos helyen láthatóak...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.