Kedves Happy Bike-osok! Bocs, hogy csak most jelentkezem, de a verseny után azonnal beindult az itthoni műszak, a gyerekeknek a sok nélkülözés után anyahiányuk volt. Sokat hallottam már a 24órás versenyről. Tavaly kb. ilyenkor szeptemberben vettük meg a montimat, akkor még azt se nagyon tudtam, hogy eszik vagy isszák a hegyikerékpározást, versenyzés fel se merült.

A 24órást mint buli-versenyt és jópofa hétvégi szórakozást emlegetik, de én nem így tapasztaltam. Minden résztvevőn az látszott, hogy véresen komoly a dolog, ugyanolyan küzdelem folyt, mint bármilyen más montiversenyen. A dolog 24 órás jellegéből adódóan persze volt zene, evés, sátorozás, beszélgetés, barátkozás - de nem vett el semmit a pályán zajló küzdelem komolyságából. Készültem rá én is nagy lelkesen. Edzettem és belejöttem a sötétben való bringázásba is, amit nagyon élvezek.

A közös esti tekerések a kora-szeptemberi meleg estéken a versenytől függetlenül kár lett volna, ha kimaradnak. A pénteki összepakolás és cuccolás egy logisztikai megaprojektté fejlődött, azt hiszem eséllyel indulnék a "ki hozott legtöbb felesleges cuccot" versenyen. Szombat reggel a helyszínen már a készen felállított és berendezett csapatsátor várt. Nagyon tetszett a szervezett és profi Happy Bike-os support és a nagy létszámú csapat, ahol a kezdettől fogva otthon érezhettem magam idegenlégiósként is. Köszönet érte!

Érdekes dolog a csapatverseny, a kollektív felelősség nem úgy jelentkezik, hogy az ember hatodannyira érzi magát felelősnek az eredményért, mint egy egyéni induló, hanem ellenkezőleg: a nyomás a többszöröse volt itt, hiszen ha elszúrok valamit, vagy rosszul megyek, vagy a bringám nincs jól felkészítve, akkor öt másik emberrel is kiszúrok - olyanokkal akik szinte teljesen ismeretlenül helyezték belém a bizalmukat. Igyekeztem hát kitenni magamért. A pálya tetszett, főleg a gyors kanyargós részeket élveztem nagyon. Bevallom töredelmesen, hogy a köves, gyökeres kanyarba belerollereztem a biztonság kedvéért. Nem reszkíroztam itt az esést, és nem lassultam le igazán tőle, csak löktem kettőt-hármat a külső lábammal és husss tovább.

Nagyon kíváncsi vagyok a köridőkre. Volt két lassabb köröm a második éjszakai etapban, amikor elromlott a nagy lámpám és csak fejlámpával mentem - hú, az elég horrorisztikus élmény volt, de megúsztam egyben és számításaim szerint 3 percet vesztettem vele. A hangulatot persze nagyban emelte az, hogy tudtuk, hogy az élen vagyunk. Én úgy izgultam, hogy nem az álmosság okozott gondot, hanem inkább az elalvás ment nehezen. Mint utóbb kiderült Chiikot kitúrtam a helyéről, úgy aludtam. Nem tudom miért nem jutott eszembe a két méterrel odébb lévő saját polifoamom - asszem itt egy kicsit lefagyott a vincseszterem éjjel. Köszi még egyszer ezért is, azért ő is jót aludt az autójában.

A szurkolás, a kereplés, a dudálás nagyon sokat számított, akárhányszor a váltózónához értem. Mondtam is Klaresznak meghatva egyik körömnél, hogy nekem még soha senki nem kerepelt életemben. Köszi ezt is! Az utolsó két órában már én is mint drukker állhattam a pálya szélénél, fantasztikus volt, amit a fiúk a végén produkáltak. Örssel bíztattuk az elcsigázott bringabandás versenyzőket is. Nagy élmény volt veletek és büszke vagyok, hogy ilyen erős fiúkkal mehettem egy csapatban! Köszi még egyszer! Még egyszer köszönet a Gázló TT-s pólóért. Kiérdemeltem a nyáron, ez a megmérettetés különösen közel áll a szívemhez. Jövőre a 130-on már régi ismerősökként találkozunk! Kati

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.